Magyarázkodás, váratlan vendég...

Ruggeroval tétlenül néztünk a könnyeivel küzdő Candéra.
- Ne értsd félre. - mondta halkan Ruggero.
- Ez nem az, aminek látszik. - mondtam én is.
- Igen? Akkor mi? - folyt le egy könnycsepp az arcán.
- Nem tudom, hogy elmondhatjuk-e és még nem is biztos. - állt Ruggero esetlenül.
- Miről beszélsz? - nézett csúnyán a legfiatalabb Rossi lány.
- Cande, nem járunk! Kérlek hidd el. Nem tennék veled ilyet. És én... - nyeltem egy nagyot. - Mást szeretek.
- Valóban? Akkor mi volt ez a meghitt ölelgetés, meg a 'Szeretlek!'? Ezt magyarázzátok el nekem! - mondta Cande remegő kézzel.
- Cande értsd meg! Ha akarnálak sem tudnálak megcsalni Martinával.
- Miért, tán az anyukád? - kérdezte gúnyosan.
- Ezzel nem gúnyolódnék, tudod jól, hogy meghalt az anyukám autóbalesetben. - mondta Ruggero idegesen.
- Ti most össze fogtok veszni? - álltam közéjük idegesen.
- Mivel nem mondtok semmit, nagyon úgy tűnik. Akkor más oldalról közelítek. Martina, Ruggero az apád, hogy nem járhatsz vele?
- Cande...Nekem meghalt az apukám autóbalesetben. - mondtam lesütött szemmel.
Candelaria elvörösödött és kínosan a padlót bántotta:
- Ne haragudjatok. Nem állt szándékomban megbántani titeket, de jelenleg ti az érzéseimmel játszotok, szóval én innen nem mozdulok, amíg el nem magyarázzátok mi van. - állt karba tett kézzel.
- Mond...Nem tartod furcsának, hogy nekem apám, Ruggeronak pedig az anyukája halt meg autóbalesetben? - céloztam a megoldásra.
- Egy autóban ültek vagy mi? - nézett furcsán. Most komolyan ilyen buta?
- Cande testvérek vagyunk. - mondta Ruggero idegesen.
- Mi??? - háborodott fel. - Azt mégis hogyan? - támaszkodott a falnak.
- Mikor meghaltak a szüleink, eltávolodtunk egymástól. Mára meg összeraktuk a képet. - mosolyogtam.
- Hű... - mondta. Teljesen lesápadt,  a szája kiszáradt.
- Téged jobban meglepett ez az egész, mint minket. - nevetett Ruggero, majd magához húzva lesokkolt barátnőjét, hosszan megcsókolta.
Úgy voltam vele, hogy ideje kettesben hagyni a párost, így elindultam, hogy csináljak annak a nőszemélynek egy teát.
A konyhában áztattam a teafiltert, amikor Carlos és Luisa berontott.
- A szívrohamot hozzátok rám. - ugrottam.
- Azonnal terítenünk kell. Vendégünk lesz. - pakolták a tányérokat.
- Mi? Mi van? - forogtam értetlenül.
- Az van aranyom, hogy egy óra múlva Jade exférje és annak párja vacsorázni jönnek. Szóval csipkedjük magunkat, mert már ezer éve nem járt itt Rossi úr. - mosogatott Luisa.
- Oké, akkor én most felviszem ezt a teát Jade-nek. - surrantam ki.
- Siess! - kiáltott Luisa utánam.
Sietősen vittem a kamilla teát Jade szobája felé, majd bekopogtam. Nincs válasz. Még egyszer. Még mindig nincs válasz.
- Nem érdekel, benyitok. - mormogtam és beléptem Jade ajtaján. A látvány számomra feldolgozhatatlan volt.
- Jade lefolyt sminkkel ült az ágya szélén, képeket tartva a kezében.

- Kotródj ki innen. - üvöltött zokogva.
- Nem. - mondtam a lehető leghiggadtabban és odaléptem mellé. A képen ő és Rossi úr volt. Esküvői kép.
- Ugye tudod, hogy ezért kirúghatnálak? - nézett rám.
- De nem fog. - mosolyogtam. - Hoztam teát. - nyomtam az ölébe.
- Most ki is mehetsz. - mutatott az ajtó felé.
- Igaz, készülődjön a vacsorára. - indultam kifelé.
- Én nem jövök. - szipogott. Itt megtorpantam.
- Tessék? - vontam fel a szemöldököm. - Hol van az a bitang erős, sipákoló Rossi kisasszony, akit nekem már tizenhét éve kell elviselnem? Most csak egy pityergő, törékeny nőt látok. Most komolyan ezt a szánalmas látszatot akarja kelteni? Hát Ön nem ilyen! - néztem rá szemrehányóan. - Szóval most összeszedi magát, mert nem hinném, hogy az exférje így akarja látni magát, mert igenis lejön vacsorázni és nem fog itt zokogni. - üvöltöttem.
- Jól van Martina. - törölte le a könnyeit. - Menj ki kérlek! - mondta higgadtan.
- Ha most nem lesz ott a vacsorán. - nyitottam ki az ajtót. - Akkor hatalmasat süllyed mindnyájunk szemében. Mindenki szemében Ön lesz a gyenge Főnök. Legalább a kemény látszatot tartsa meg. - csaptam rá az ajtót.
Tudom, hogy erre most szüksége volt. Tudom, hogy most felhergeltem és azért is eljön a vacsorára.
A konyhában segítettem Luisának az utolsó simításokban, utána pedig felrohantam átöltözni.
Az ajtóm bezárásával szerencsétlenkedtem egy kicsit, de nagy nehezen sikerült bezárnom. A földet bámulva sietősen elindultam, de nekiütköztem valaminek. Valakinek...
 Felnéztem és megállt bennem az ütő.
Jorge a nyakkendőjét igazította. Fehér ing, fekete öltöny, nadrág és cipő. Ahw.. *-*
- Ööö...Szia. Izgulsz? - kérdeztem remegő hangon. Rám nézett és elmosolyodott.
- Nem. Most már. - fordult felém.
- Ezt hogy értsem? - kérdeztem.
- Te mindig megnyugtatsz. - vonta meg a vállát és elsétált. Te jó ég!
Éppen emésztettem Jorge utolsó mondatát, amikor megérkezett Mercedes is, aki idegesen topogott és a háta fele nyúlkált.
- Minden rendben? - néztem rá elmosolyodva. Szegény olyan szerencsétlen arcot vágott, és még a rúzsát is elkente.
- Isten őrizz, hogy hozzám érj! - sietett el, majd egy tükörnél meglepődött arcot vágott.
- Hogy nézek ki? - ámult el.
Halkan odasétáltam mögé és felhúztam a ruhájának a cipzárját.
- A "Ne érj hozzám!" mondat nem szerepel a szótárodban?
- Ismerem a fajtádat. Ismerem a stílusod. Tudom mire van szükséged. - mosolyogtam, majd előkaptam egy zsepit. Rövid hezitálás után kikapta a kezemből és a tükörbe nézve, leszedte az elkenődött rúzsát.
- Nem kell itt papolj nekem, arról, hogy te így ismersz, úgy ismersz. Nem tudod ki vagyok. - nyomta a kezembe a rúzsos zsepit, majd elsétált.
- De tudom. - szóltam utána. - Pont olyan vagy, mint az anyukád és őt jobban ismerem, mint te magad.
- Higgy, amit akarsz. - lépkedett idegesen.
 Lesétáltam az asztalhoz, ahol a nyüzsgő dolgozók várták Rossi urat. Az ülésrend mindössze annyiból áll, hogy az egyik asztalfőnél Rossi úr, másiknál Jade. A gyerekeik apjuk körül ülnek. Mi pedig a maradék helyekre csapódunk.
- Martina. - fogta meg a kezem Jorge.
- I-igen? - néztem meglepetten, kalapáló szívvel.
- Kérlek ülj mellém a vacsoránál.
- Ööö...Oké. - bólintottam. Hát persze, hogy nem mondok nemet Neki! ♥
A csengő mindenkit elnémított. Carlos határozottan felállt és az ajtóhoz sietett, ahogy mi is.
- Jó estét! - nyitott ajtót Carlos. - Üdvözlöm Rossi úr a birtokán és kedves párját is! - mosolygott.
- Üdv Carlos, jó újra itt lenni. - hallottam egy kedves hangot.
- Fáradjanak beljebb. - lépett odébb Carlos, így megláttam hogy is néz ki Rossi úr és a barátnője.