Ébredés, bonyodalmak...

Reggel a redőnyön beszűrődő fény Jorge pihenő arcára sütött. Legszívesebben megölelném, de nem tehetem. Álmosan néztem a plafont, közben azon járt az eszem, hogy én most pontosan hol is vagyok. Amikor leesett, kicsit összerázkódtam, majd a mellettem fekvő adoniszbombára pillantottam, aki szintén nyitott szemmel engem méregetett.
- Jó reggelt. - mondtam halkan. Jorge válaszképpen csak mosolygott egyet.
- Hány óra van? - kérdezte rekedt hangon.
- Reggel 10. - mondtam nyugodtan, majd leesett, amit mondtam. - Reggel tíz. - pattantam ki hisztérikusan az ágyamból. - 4 órája dolgoznom kéne. - vettem fel a munkacipőm. - Át kell surrannom. Segíts. - néztem rá.
- Menj ki. Ha meglát anya, akkor mond, hogy takarítottál.
- Ez mind szép és jó, csak nem munkaruhában vagyok. - mutattam magamra.
- Kimegyek, körbenézek. - pattant ki, majd az ajtóhoz sétált és kinyitotta. Mikor kitárta az ajtót, ugrott egy kicsit ijedtében.
- Jó reggelt fiam! - hallottam a rémek rémének a hangját.
- Jó reggel anya! - mondta megszeppenten Jorge, én pedig bebújtam az ajtó mögé.
- Hogy vagy? Minden rendben? - kérdezte Jade, meglepően kedves hangon. - Beszélni szeretnék veled, bejöhetek? - kérdezte.
- Ööö... - nézett körbe és egyben rám. Gyorsan elszaladtam a fürdőbe és résnyire nyitva hagyva az ajtót, hallgattam a beszélgetést. - Gyere. - hívta be Jorge Jadet. - Miről szeretnél beszélni? A szokásos?
- Igen. - hallottam. - Mit gondolsz arról, amit a legutóbb mondtam neked? - kérdezte én pedig kikukucskáltam. Ketten ültek az ágy szélén, háttal nekem.
- Ruggero-ra és... - kezdte Jorge.
- Ne folytasd! Igen. Rájuk gondolok. - mondta Jade. Ruggero-ról és Cande-ról beszélnek. Egyértelmű.
- Meglepődtem. Nem tudom feldolgozni.
- Neki elmondtad már? - kérdezte a meglepően kedves hárpia.
- Dehogy. - rázta meg a fejét. Jorge füllent, mert kizárásos alapon Mercedesről van szó, ő pedig tud a kapcsolatról.
- Rendben, tudunk erről majd később is beszélni? - kérdezte Jade.
- Hogyne, de szerintem, menj és vegyél egy forró fürdőt.
- Nem kell kétszer mondani. - pattant fel.

- Anya... Miért nem tudsz a dolgozókkal is ilyen kedves lenni? - kérdezte Jorge.
- Ha kedves lennék, a munka nem lenne száz százalékos. Muszáj valamivel rávenni őket a kemény munkára. Én ilyen vagyok. Ezt el kell fogadd. - mondta és adott egy puszit a homlokára. - A fürdőben vagyok. - csukta be az ajtót.
- Ez az én anyukám. - állt fel Jorge és felém sétált.
- Anyud honnan tud Ruggero-ról és Candelaria-ról?
- Ööö...Elmondtam neki. - nézte a földet.
- Értem. Na...Megyek. Dolgozni kéne. - mosolyogtam. - Akkor...Ööö...Szia. - intettem, majd kisiettem, hogy átöltözzek a munkaruhámba. Lodo aggódóan felémsietett és követelte, hogy meséljek el mindent A-tól Z-ig.
Elkezdtem hadarni, majd miután elmeséltem a sztorit, szemrebbenés nélkül nézett.
- Vélemény? - néztem kíváncsian.
- Ajaj. - mondta.
- Ennyi? - háborodtam fel. Egy "Ajaj." - néztem idegesen. - Lodo merre jársz? - csettintgettem a szeme előtt, majd megfordultam. Ösztönösen kihúztam magam és művigyort erőltettem a fejemre, majd lassan kifújtam a levegőt. - Rossi kisasszony! - üdvözöltem, az elvileg mindent halló banyát.
- Gyere egy kicsit velem, kérlek. - mondta higgadtan.
Rémülten Lodo felé néztem. A szájáról leolvastam, hogy azt mondja "Véged!". Köszi...Mintha magamtól nem jöttem volna rá.
Jade gyorsan lépkedett előttem, majd benyitva egy szobába, belökött.
- Nem tudom mennyit hallott kisasszony, de...
- Pont eleget hallottam. - mondta halkan. - Foglalj helyet. - nézett rám közömbösen, majd egy borítékot dobott a kezembe. Lassan kinyitottam, mert féltem, hogy valami penge lesz benne, vagy valami ilyesmi. - Mielőtt kinyitnád...! - szakított félbe. - El kell mondjam, hogy nem nagyon érdekel mit csinálsz ebben a házban, de mellőzd a fiammal való kis románcodat.
- Rossi kisasszony. - kezdtem, majd átgondoltam. Ha ő bunkó, majd én is. - Jade! - szólítottam meg. Felvonta a szemöldökét. - Tudom milyen vagy, tudom, hogy jó szándékú és tudom azt is, hogy tudod, hogy hallgatóztam. - mondtam. Aprót bólintott. - Miért vagy ilyen? Ilyen gonosz? - néztem rá kérdőn.
- Olvasd el a levelet. - mondta komoran, majd rám csapta az ajtót.
Remegő kézzel kihúztam a levelet. A boríték alja vizes volt, így az utolsó sorok elmosódtak.

"Martina Martinez!
Sosem gondoltam, hogy valaha lesz bátorságom odaadni Neked ezt a levelet, amit tiszta szívből írok, de most megteszem. Két éves korod óta itt laksz ebben a palotában és nem tudom azóta mi történt, hogy egyáltalán mikor olvasod a levelemet.
A Te életed nem egyszerű, gondolom tiszta szívedből gyűlölsz és ez életed végéig így fog maradni. Tudod miért? Mert félek szeretni.
Többek között ezért nem fogadtalak lányomnak szüleid halála után. Féltem, hogy megszeretlek, majd elveszítelek. Az egyetlen igazán fontos ember az életemben a kisfiam. Azt szeretném, hogy Ő itt maradjon nekem örökké. Nem akarom őt elveszíteni, ahogy a szüleidet, Larát és Sergio-t.
És ez még nem minden Martina. Született volna egy leányom, akit a baleset során elvesztettem. Ez mély nyomot hagyott bennem. Azóta minden földi lényt gyűlölök. Kivéve Jorge-ot...És...Téged. 
Benned látom azt a kislányt, akit elvesztettem az autóbalesetben. 
A mai nap, amikor olvasod ezt a levelet, merthogy rávettem magamat, hogy odaadjam, addigra már ki nem állhatlak, mert megtörtént az, amit már az első perctől sejtek. Te és Jorge szerelmesek lesztek egymásba. Hidd el, nem vagy egyedül. Nekem ott van a fiam, neked pedig a testvéred. Igen...A testvéred, aki a baleset után eo sdvns oegnwon bvnoparto j htöjgvrgfrdv rgerg vhhv ejdjeb wiienld ejdwo...."


Ne...Elmosódott. A lényeg. Ezt nem hiszem el...
Jade ezt a levelet kb. 2 héttel az érkezésem után írhatta. Meglepettem újraolvastam a levelet. Ki lehet a testvérem? Két év alatt, amíg anyáék éltek, alig láttam, mert mindig elutazott valahova. Kb. ötször láttam és a nevére sem emlékszem. Honnan tudhatnám?
Idegesen kiléptem a szobából és Jade szobája felé szaladtam. Erőszakosan kopogtattam.
- Tessék? - nyitott ajtót arcmaszkban.
- Ki a testvérem? Elmosódott a levél vége.
- Megtennéd, hogy nem üvöltözöl? Köszönöm. Hozz egy teát. Kamillásat. - csukta be az ajtót.
Ezt nem értem...Mik ezek a hangulatváltások?
- Nem kapsz teát. - mondtam az ajtóba ütve. Merész húzás volt.
- Te meg mit művelsz? - állt Ruggero tanácstalanul.  
- Jómagam sem tudom. - dőltem az ajtónak.
- Nagyon bátor vagy. Nem hinném, hogy volt olyan ember a világon, aki képes volt ilyen hangnemben beszélni Jade-del.
- Te mióta laksz itt?
- Egy hete. De már kiskorom óta sokat járok errefelé. 
- Hogyhogy? 
- A családom jó barátja ennek a családnak.
- És a szüleid hol vannak? - kérdeztem. Ruggero a nyakában lógó nyaklánchoz kapott, majd elmosolyodott.
- Valahonnan föntről figyelnek rám. - mondta.
- Óóó...Sajnálom. De...Hogyan, vagyis mikor? Ha szabad megkérdeznem.
- Öt éves voltam, amikor autóbalesetet szenvedtek. - nézte a földet. Itt már elkezdett kattogni az agyam.
- Kamion ütötte el őket? - néztem furcsán.
- Bocsi, de ez már túlzás. Ilyet nem illik kérdezni. - fordított hátat.
- Várj. - ugrottam elé. - Még jól kijöhetünk belőle.
- Ahj...Igen. Kamion végzett velük. - tette zsebre a kezét. - Tizenöt éve.
- Ült más is az autóban?
- Miért fontos ez? - hábrorodott fel.
- Csak válaszolj!
- Nem tudom. - rázta meg a fejét. - Elmondanád, hogy mi ez az egész? Kérlek.
- Nem tehetem. Nem vagyok biztos benne. Van testvéred?
- Van. De alig láttam. - mondta. Itt elmosolyodtam.
- Vagyis...A teljes neved Ruggero Martinez, húsz éves vagy. A szüleidet tizenöt éve elütötte egy kamion és van egy testvéred, akit alig láttál.
- Ja. - nézett unottan.
- Nos...Ez érdekes, mert én Martina Martinez vagyok. Tizenhét éves. Tizenöt éve a szüleimet elütötte egy kamion, amiben Jade is ült terhesen. Van egy testvérem, aki három évvel idősebb nálam és... - nyeltem egy napot. - A baleset óta mostanáig nem láttam. - telt meg könnyel a szemem.
- Te jó ég. - kapta a kezét a szája elé.
- Szia bátyó! - potyogtak a könnyeim, majd a karjaiba ugrottam. 
- Hugi. - ölelt át szorosan. - Szeretlek! - mondta.
- Mi folyik itt? - hallottam egy női hangot.

 

-

Szorult helyzet.

Ugye mint cseléd, a munkaidőm reggel 6-kor kezdődik. Általában. De vannak kivételek, mint a mai; Valaki őrült módjára verte a szobám ajtaját (félreértés ne essék, ez nem a villa egyik luxusszobája fürdővel stb., ez egy egérlyuk, de jobb mint a semmi).
- Mmm... - kaptam fel kómásan a fejem a dörömbölésre. - Egy pillanat. - mondtam rekedtes hangon. Mégis hány óra lehet? Tán elaludtam?
Oda rohantam a kicsi, koszos tükrömhöz. A hajam az egyik oldalt lapult a fejemre, míg a másik oldalon olyan volt, mint ha fel lenne tupírozva. Kissé feldagadt szemeimet és pattanásos arcom a természetre volt bízva, amolyan nuku sminkkel. A pizsamám Micimackót és Malackát ábrázolja. Ja, igen. 17 éves vagyok. Ezt ecsetelnem kell.
Az a valaki tovább kopogott. Most mi tévő legyek? Nincs időm sminkelni és átöltözni.
Gyorsan átfésültem a hajamat, egy kicsit a szemembe húztam. De mivel takarjam el a szexi pizsamám. Hát persze! Jorge pulcsija. Így már ki merem nyitni.
- Igen? - vigyorogtam erőltetetten. Előttem Jorge állt. És rajtam van a pulcsija. Ez nagyon ciki. - Még munkaidőn kívül vagyok, de ha nagyon óhajtod, akkor hozhatok neked egy teát vagy valamit... - hadartam.
- Csak a pulcsimat kérném vissza. - mosolygott. A francba. Meglátja a pizsamám.
- Mondd, nem lehetne reggel? - kérdeztem.
- Miért? Tetszik? - nevetett.
- Nem, vagyis de, csak hajnali 4 óra van. Nem kéne aludnod? - kérdeztem.
- Aludnék, csak kell a pulcsim. Anyám észreveszi, szóval most add ide, vagy soha.
Most mondanám neki, hogy soha többet nem kapod meg és rácsapnám az ajtót, de erre egyszerűen nem voltam képes.
- Oké, csak... - kerestem kifogást. - Az a helyzet, hogy... - gondolkodtam. - Elromlott a cipzár. - találtam ki. - Nem tudom lehúzni. Nézd. - játszottam el, mintha beakadt volna a cipzár.
- Segítek. - lépett közelebb.
- Ne! - léptem hátrébb. - Bocsi. - nevettem kínosan. - Privát szféra. És tudod nem örülnék, ha a mellkasomnál nyúlkálnál.
- Igaz, sajnálom.
- Adj fél percet és leveszem. - csuktam be az ajtót. Gyorsan levettem a pulcsit és átvettem egy normálisabb felsőt. - Tessék! - nyitottam ki az ajtót és Jorge kezébe nyomtam a pulcsiját.
- Köszi. - mosolygott, majd közelebb hajolt. - Kilátszódott Micimackó feje, de ne aggódj én imádom őt. - suttogta.
- A francba. - sziszegtem, majd elpirultan becsuktam az ajtót.
Mivel még volt szűk két óra a munkaidő kezdetéig és már visszaaludni nem tudtam, ezért egy kis takarítással próbáltam lekötni magam. Elismétlem, hogy a szobámat ne egy Cande, vagy egy Mercedes szobájához hasonlítsátok. Annál ezerszer rosszabb. Inkább, mint egy börtönszoba. Meszelt, szürke fal, ami sok helyen omlik és kb két méteres belmagasság. Az ágyam aprócska és kemény. Ezzel szemben van egy kis tükör, amiben éppen hogy láthatom az arcomat. A por csak úgy áll rajta. Végezetül, az ágyam felett van egy kicsike ablak is. Ennek ellenére szeretem ezt a helyet, mert a saját birodalmamnak érzem.
Miután port töröltem, tükröt tisztítottam, ágylepedőt kiráztam és az ablakot lepucoltam, éppen reggel hatot ütött az óra. Ilyenkor az ajtó felé beépített csengő jelzi, hogy kezdetét veszi a munka. A cselédek ilyenkor, mint egy hangyaboly, egyszerre megindulnak és tesznek vesznek. Reggelikészítés, növényöntözés, asztalterítés és egyebek. A végtelenségig számolható szobák takarítása (kb. 35 üres szobáról van szó, szóval mind a 20 cseléd kaphatna egy szép szobát). Ruhák mosása, mosogatás stb.
- Jó reggelt Carlos. - kortyoltam bele a kávémba.
- Szervusz Martina. - simította meg a hátam. - Mikor aludtál el? - vigyorgott.
- Nos. - köhintettem. - Későn. - nevettem. - Köszi, hogy kihúztál minket tegnap a csávából. - mosolyogtam.
- Az én nevelt lányomnak bármikor. - vette ki a kávét a kezemből és miután beleivott, elsétált vele. Na szép... :D
Reggel nyolckor reggelizik a család. Ma pirítóst, felvágottat, tükörtojás, narancslevet, kávét és kakaót kínálunk nekik.
- Szép jó reggelt. - érkezett meg Jorge (a pulcsiban!!!). Egyedül ő az, aki mindig időben ideér. Az asztalhoz ülve körbenézett. Rajtam megakadt a szeme, majd egy aprót intve tovább nézelődött.
Ezután megérkezett Cande, aki vidáman megölelt engem, majd megérkezett Jade is, akinek megint valami baja volt. Utána megérkezett Mercedes, aki ölni tudott volna a tekintetével. Már csak Ruggerora várunk. Na meg mi cselédek Lodora. Hova tűnt?
Ruggero ugyanis, mint kiderült egy hete ideköltözött, ismeretlen okokból.
- Fiam neveld már meg a kis barátodat. Az időt tisztelnie kell, főleg ha az enyémről van szó. - dobta át a haját.
- Anya. Te is késtél. Ennyi erővel te meg tiszteld az én időmet.
- Akkor sem örülök, hogy ideköltözött Ruggero. - nézte a körmét.
- Mintha nem lenne elég szoba, meg pénz. - forgatta a szemeit. - Apropó. Nem vagyok megelégedve a dolgozók szobájával. - mondta. Hirtelen minden cseléd elkezdett susogni.
- Tán koszos? Hisz önellátóak. - nézte Jade szúrósan Jorge-ot.
- Jobbat érdemelnek. Egérlyukban élnek, csekély fizetéssel, és 18 óra munkával. A minimum, hogy kapnak egy szép szobát, akkorát, ami nekünk van.
- Ez butaság. - csapott az asztalra Mercedes.
- Egyetértek a lányommal. - nézett Jade. - Abszurd, hogy a nálunk kisebb rangúak olyan szobában legyenek, mint mi.
- Jorge áruld el nekem. - nézett bosszúsan Mercedes. - Honnan tudod, hogy néz ki a cselédek szobája?
Hirtelen összeszorul a gyomrom és görcsösen Jorge tekintetét akartam elkapni.
- Hát... - kezdte, majd betoppant az életmegmentő Ruggero.
- Szépséges jó reggelt. - pattant az asztalhoz Cande mellé.
- Legközelebb ne késs 23 percet. - nézett Jade rá csúnyán. - Cselédek! Tegnap éjjel zajt hallottam a kertből. Remélem nem egy betörő kószált errefelé. - nézett komolyan.
- Az nem betörő volt, hanem... - kezdte Mercedes.
- Őzike. - vágtam közbe. Jade csúnyán felém fordul. - Elnézést, hogy beleszólok, de én még ébren voltam, mert én is felébredtem erre a hangra. Kimentem és egy őzike volt ott.
- Én is hallottam a hangot. - mondta Jorge. - Én is kimentem a kerthez és mivel Martina nyitva hagyta az ajtaját, láttam, milyen a szobája. - magyarázott.
- Értem már. - bólogatott Jade. Megkönnyebbülten kifújtam a levegőt.
Reggeli után, míg a többi cseléd pakolt, én odamentem Jorge-hoz.
- Profin kimagyaráztuk magunkat. - ölelt meg hirtelen.
- Igen. - nevettem és szorosan megöleltem. - Aggódom Lodoért. - toltam el magamtól. - Nincs sehol.
- Biztosan alszik. - legyintett Jorge.
- Remélem. - húztam a számat.
- Én...Ébren vagyok. - hallottam mögülem Lodo hangját. A szeme alatt karikák húzódtak, haja kócosan állt az ég felé. - Miről maradtam le? - ásított.
- Elaludtál mi? - kérdeztem. Aprót bólintva, várta a kérdésére a választ.
Elmagyaráztam a reggeli eseményeit, ő pedig izgatottan hallgatta.
- Hű. - mondta végezetül.
- Aztán megölelt. - vigyorogtam.
- Hihi! - ugrált összevissza.
- Cselédek! - hallottuk Jade vérfagyasztó kiáltását. - Mindenki pakoljon ki a szobájából.
- Tuti mind a húszan a konyhában fogunk lakni. - suttogta Lodo.
- Új szobákat kapnak. - sétált hozzánk egy papírral a kezében.
- Marina! 60. - dobta a kezembe a kulcsot. - Lodovica 57, Luisia 31, Carlos....stb.
Elindultunk összepakolni, Lodot szorosan magam mellett húztam.
- Lodo. Jorge mellett leszek. Kettővel mellettem Ruggero a 62-ben. Jorge-val szemben Mercedes az 58, amellett Cande 59. Szóval te Mercedes mellett leszel és Ruggeroval szemben. - hadartam.
- Egy éjszakát töltöttem a börtönszobámban, de elég is volt. - nevetett.
Izgatottan összepakoltam (nem kellett sok mindent) és elindultunk a szobáink felé.
- Na majd beszélünk. - álltam meg az új szobám ajtaja előtt, majd a kulcsot elfordítva beléptem. A szobám úgy festett, mint Driss szobája az Életrevalók című filmben. Köpni nyelni nem tudtam. Gyönyörű és egyben óriási ágy, vörös lepedővel leterítve. A falak szintén meleg színekből álltak, egyszerűen fantasztikusan nézett ki az egész. Az ágyammal szemben egyóriási parafatábla Az ágyam sarkaiból felfelé rudak szaladtak, amiken gyönyörű függöny volt. Az ágyam túloldalán egy ajtó volt, ami egy meseszép fürdőbe vezetett. Óriási kád, mosdó, tükör. Fantasztikus. Nem győztem ámulni.Megengedtem a vizet, azzal a szándékkal, hogy veszek egy forró fürdőt.
Sokkos állapotomat erőszakos kopogás szakította félbe.
- Gyere! - kiáltottam. Lodora számítottam, de teljesen más állt az ajtóban.
- Na...Jobb, mint az egérlyuk? - mosolygott Jorge. Tekintetétől földbegyökerezett a lábam és kiszáradt a szám.

- Ööö...Igen nagyon szép. - dadogtam. - Hogy fűzted meg anyukádat?
- Anya ad a véleményemre. Nem tartott sokáig, amíg megfűztem. - mosolygott, majd közelebb lépett hozzám. Nagyon közel állt, szuszogását már bőrömön éreztem. Most meg akar csókolni? Lenézett a kezemre, majd megfogta azt és utána újra mélyen a szemebe nézett. Kicsit közelebb hajolt, én egem pedig szétvetett az ideg.
- Annyira király a szo... - nyitott barátnőm, Lodo. Jorgeval két pillanat alatt odébb ugrottunk egymástól. - Mi folyik itt? - kérdezte furcsán.
- A fürdővizem! - mondtam észbe kapva, kétségbeesetten, majd elsiettem elzárni a vizemet. - Bocsi, de én most relaxálnék egy kicsit, szóval, ha megbocsájtotok. - hessegettem a barátnőmet és Jorge-ot.
Jorge visszanézett még egy pillanatra.
- Éjfélkor a kertben?
- Éjfélkor a kertben. - válaszoltam, majd idegesítő vigyorral becsaptam az ajtót. Ketten. Jorgeval. El sem hiszem! Majdnem megcsókolt, most meg randira hívott. Lehet ő az én megmentőm?
A fürdő után a nap további részében pakolgattam a szobámban, csak kétszer kellett kiszolgálnom, az ebédnél nem kellett jelenlennem, még éhes sem voltam. Vacsorához viszont már hívott a gyomrom, így gyorsan berepültem a konyhába. Mi a vacsi? - pattantam le az egyik székre.
- Neked ez. - nyomtak a kezembe egy tál...levest?
- Mi-Miért? - kérdeztem felháborodva.
- Aki nem vesz részt az ebédnél, az laktató vacsit sem kap. - mondta megsértetten Luisa megsértetten.
- Ne már. Amióta itt vagyok nem hagytam ki egy étkezést sem. Csak most. Imádom a főztödet. Kérlek. - néztem kiskutya szemekkel.
- Jól van, Drágám, de ne forduljon elő többször.

- Nem fog. Ígérem! - öleltem meg.
Megettem a vacsit, majd elkezdtem készülődni az éjféli találkára. Elmeséltem Lodovicának mindent, így ismét segít emberi fejet kúrálni.
- Mit meg nem teszek érted. - reszelte a körmömet.
- Én is szeretlek! - nevettem.
23:51
- Ez sosem alszik? - suttogtam, kikukkantva a szobámból. Jade a folyosón járkált fel-alá a telefont nyomkodva. - Mi legyen? - kérdeztem idegesen.
- Lefoglalom. - lépett ki. - Rossi kisasszony! - szaladt oda.
- Ne sipítozz, beszakad a dophártyám.
- Elnézést Rossi kisasszony, de én úgy tudom, hogy az emberi fülben dobhártya van.
- Mi számít az, veszekedni jöttél? - nézte őt csúnyán Jade. - Lodo egy kicsit odébb állt így, Jade hátat fordított nekem.
- Csak, hogy...Hozhatok-e egy teát, vagy valamit? - hallottam Lodot, én meg halkan kisurrantam, de szerencsétlenségemnek hála, megbotlottam és a telefonom a földre zuhant. Reflexből benyitottam a következő szobába és gyorsan becsuktam az ajtót.
- Te mit művelsz itt? - hallottam Jorge hangját. Félmeztelenül állt, a pólóját fogva.
- Ó! Ne haragudj. - fordultam el elpirulva. - Csak anyukád kint őrködik és Lodo éppen lefoglalja, de leesett a telefonom és gyanítom, hogy észrevett volna, ezért bejöttem ide. De nem szándékos volt, ne haragudj! - hadartam.
- Semmi gond. - nevetett, majd az ajtó felől hangokat hallottam.
- Pszt. - csitítottam el Jorge-ot. Gyorsan odajött mellém hallgatózni.
*- Mi volt ez a hang? Az egy telefon a földön? - hallottam Jade közeledő lépteit.
  - Nem, vagyis igen. Ez az enyém! - hallottam Lodot. - Mit össze kerestem.
  - De mi volt ez a puffanás? Biztos a fiamtól jött, megnézem. * - nyúlt a szoba kilincshez, majd óvatosan lenyomta, de még nem nyitott be, mert Lodo beszélt hozzá. Jorge gondolkodás nélkül felkapott, lerakott az ágyra, rám terített egy óriási takarót és két plédet, hogy ne legyen kivehető az emberi alakom, majd odafeküdt a lábamhoz.
- Jorge. - nyitott be Jade. - Mi volt ez a hang?
- Éppen telefonoztam, de kiejtettem a kezemből és a padlón csattant. De jól van. - magyarázott.
- Mennyi takaród van neked. És milyen hanyagul van leterítve. Szólok Martinának, hogy csinálja meg. - lépkedett. Idegesen morzsolgattam az ujjaimat.
- Rossi kisasszony! Martina alszik, már és az óra pont éjfelet üt, szóval lejárt a munkaideje is. Vettem egy mély levegőt. Ajaj...Tüsszentenem kell.
Köztudott, hogy a tüsszentésem bejárja a villa minden zugát. Vissza kell fogjam magam. Előkaptam a telefont és írtam Lodonak egy sms-t, hogy fél percen belül tüsszenteni fogok, beszéljen hangosan.
Először nem hittem a fülemnek, de Lodo, valami borzalmasan hangosan elkezdett énekelni.
- Éjfél van. - sipákolt Jade. - Fejezd be cseléd. A dophártyám.
'Az dobhártya'. Gondoltam magamban, majd tüsszentettem egy aprót. Viszonylag. Nem hallotta, megúsztuk. Kivéve Lodot, aki valami olasz dalt üvöltött. Hallottam, ahogy Jade kirángatja őt a szobából.
- Itt fogok őrködni egész éjjel. - csapta be az ajtót.
- Elment. - hajtotta fel a pokrócot Jorge.
- Huh. - fújtam ki a levegőt.
Jorge kulccsal bezárta az ajtót.
- Csak nem őrködik egész éjjel? - kérdeztem.
- Anyáról van szó. Ha mond valamit, az úgy is van. Szóval itt éjszakázol. - mosolygott.
- Mi? - néztem felháborodottan.
- Van jobb ötleted? Ha vagy olyan bátor, hogy kilépsz anyuci kicsi fia szobájából, akkor hajrá, de nem hinném, hogy túléled. - magyarázott.
- Sajnálom. Igazad van. - húztam a számat.
- Van kedved gitározni?
- Nem tudok. - mondtam.
- Most megtanítalak. - vigyorgott.
2 órán át tanultam gitározni, a végére sikerül is egy dalt eljátszanom hibátlanul.
- Csodásan gitározol. - mosolygott Jorge.
- Köszönöm. - pirultam el. - Hajnal ötkor megpróbálok átszökni. Nem gond, ha aludnék egy pár órát?
- Dehogy. - mosolygott. - Jó éjt puszi?!
- Oké.- mondtam, majd adni akartam neki egy puszit, de én ,mint elkönyvelt nyomorék a szájára adtam véletlen. - Bocsánat, véletlen volt. - feküdtem el és gyorsan elfordultam tőle.
- Semmi baj. - nevetett. - Jó éjt Martina. - mosolygott, én pedig alvást tettetve, nem válaszoltam, pedig az agyam még igenis járt... 

Éjjeli találkozó.

"...A kertben ott ült Jorge és Ruggero (azt hiszem ez a neve).
- Sziasztok. - szaladtunk oda. - Majd ahogy eléjük álltunk, a kerti tűzjelzőből ömleni kezdett a víz...."
- Te jó ég! - ugrottam odébb, mert a hátamat telibe spriccelte a víz. Így, hogy elugrottam, Jorge arcába ömlött a víz.
- Szerintem fussunk. - nevetett. Elfutottunk a kert száraz pontja felé. Közben Ruggero dobott egy hátast, amitől annyira nevettem, hogy majdnem én is csatlakoztam a földi életéhez.
- Nem bírom. - sipítoztam a combomra támaszkodva.
- Gyere. - húzott Lodo nevetve, majd elmentünk egy padhoz.
- Hát ezt megúsztuk szárazon. - huppant le Ruggero Jorge mellé.
- Te talán, de én tiszta víz vagyok. - nézte Jorge a vizes pólóját.
- Én nekem sem jobb a helyzetem. - nevettem.
A villa kertje gyönyörű, nem is emlékeztem rá, olyan rég jártam itt kint. Egy padon ültünk. Fejünk felett kápolna volt, szóval fedve voltunk az esetleges eső esetén.
- Nem értem. Hogy indult be a tűzjelző? - nézett ránk Jorge.
- Hát az úgy volt... - kezdtem.
- Beindítottuk a tűzjelzőt, mert a hárpia még járkált. - nyögte ki Lodo. Kidűledt a szemem és oldalba böktem. - Azaz...Az anyukád...Öhm...Rossi kisasszony. - javítgatta magát. Jorge csak legyintett egyet:
- Megértem, hogy gyűlölitek az anyámat, de higgyétek el, jó ember, csak nem mutatja. Amióta apa elment, azóta ilyen.
- Nem azért hagyta el apukád őt, mert nem bírta elviselni? - kérdeztem.
- Ez a dolgozók közötti pletyka. Valójában megcsalta őt. - mondta Jorge.
- Srácok Lodoval megyünk egy kört, addig beszélgesstek. - mentek el Ruggeroék.
- De én ezt nem értem. - ráztam meg a fejem. - Két évesen kerültem ide és  úgy volt, hogy nevelőanyám lesz, de inkább lepasszolt. Miért? - tettem fel a kérdést.
- Tudod... - kezdte Jorge. - Ezt senki sem tudja a családon kívül, de...Anyám terhes volt a negyedik gyermekével, de elvetélt.
- Te jó ég...Miért? - csodálkoztam.
- Abban az autóban ült, amiben a szüleid. Akkor. - nézett mélyen a szemembe. Legyökerezett a lábam. -  Elvesztette a legjobb barátnőjét, azaz az édesanyádat és a születendő gyermekét is. Attól a naptól kezdve megváltozott minden. Az elhunyt anyukádat gondolta hibásnak ezért és így áll bosszút...
- Hogy rajtam vezeti le a dühét? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Igen. Nem telik el nap, hogy ne lenne ez téma anyám és köztem. - nézett engem. Nagyon közel voltam ahhoz, hogy elbőgjem magam.
- Én nagyon sajnálom az anyukádat is és a testvéredet is, aki nem született meg, de nem anya tehetett róla. Miért lett volna szándékos? Egy kamion gázolta el őket. - folyt le egy könnycsepp az arcomon.
- Hé, ne sírj, nem azért hívtalak ki, hogy megríkassalak. - ölelt át. Mélyen beszívtam az illatát és szorosan magamhoz öleltem. - Van még valami, amiről csak én és anya tud. - tolt el magától.
- Mi? - néztem kíváncsian.
- Miről maradtunk le? - kérdezte Ruggero, teljesen belerontva a beszélgetésünkbe.
- Semmiről. - legyintettem.
- Felelsz vagy merszezünk? - kérdezte Lodo izgatottan.
- Benne vagyok. - huppant le a fűre Ruggero.
- Oké. - sétáltam oda hozzájuk.
- Akkor pörgetek. - mondta Ruggero. Én ---> Ruggero.
- Felelsz vagy mersz? - kérdeztem tőle.
- Felelek.
- Oké. - gondolkodtam. - Hány éves vagy? - tettem fel a kérdést.
- Ezt játékon kívül is elmondhatom. Húsz. - nevetett.
- Teljes név? - kérdezte Lodo.
- Ruggero Martinez.
- Én is Martinez vagyok. - szólaltam meg.
- Pacsi. - nyújtotta a kezét. Miután lepacsiztunk jöhetett az új kérdésem felé.
- Oké...Akkor. Mit érzel Mercedes iránt? - kérdeztem kíváncsian.
- Igazából ő szerelmes belém, de nekem nem jön be. Olyan hisztis kis...
- A húgomról beszélsz. - szakította félbe Jorge.
- Te is tudod milyen. - mondta Ruggero.
- Akkor sem beszélhetsz így róla. - idegeskedett.

- Ne haragudj... - sütötte le szemeit Ruggero. - De nekem nincsen húgom, nem tudom milyen érzés.
- Nem baj haver! - ölelte meg.
- Oké. Most, hogy megtárgyaltuk, folytathatnánk? - kérdezte Lodo.
- Ruggero pörgetett. Jorge--->Én.
- Merek. - vágtam rá.
- Oké. Énekelj el egy dalt. - adta oda a gitárját.
- Mi...? Én nem tudok gitározni és énekelni sem.
- Én kísérlek. - vette el Jorge a gitárt.
- Mu-muszáj? - néztem kétségbeesetten.
- Igen. - nevetett. Idegesen körbenéztem, a tenyerem izzadt.
- Énekeld azt, amit ma délután. - mosolygott.
- Rendben. - mondtam és vettem egy nagy levegőt és elkezdtem énekelni. A kertet körbeölelte a hangom, én pedig úgy éreztem szárnyalok. Mindig is szerettem énekelgetni, a dolgozótársaim mindig meghallgattak. Jorge szemibe nézve megnyugodtam, biztatóan nézett rám, a szemeivel mosolygott rám.

Elvesztem a gyönyörű szemeiben, még a dalt is elrontottam, de nem volt feltűnő. A végén Ruggero és Lodo tátott szájjal néztek.
- Nektek közösen kéne zenélnetek. Hű! Tiszta libabőr vagyok. - dörzsölgette a karját.
- Ez csodás volt. - ámult Lodovica is.
- Örülök, hogy tetszett. - mosolyogtam.
- Folytassuk! - tapsikolt Lodo. Lodovica--->
- Jorge! Felelsz vagy mersz?
- Felelek. - vigyorgott.
- Oké...Hány barátnőd volt eddig. Nevezd is néven őket.
- Egyetlen egy. - mosolygott. - Stephie.
- Meddig tartott a kapcsolatotok? - kérdezte Lodo.
- 1 évig.
- Szép? - kérdeztem rá hirtelen. Ez elég hülye kérdés volt.
- Persze, de már vége. - legyintett Jorge. - Na pörgetek!
- Hát ti mi a fenét műveltek itt? - hallottunk egy női hangot magunk mögött. Sötét volt, de tisztán látszódott, hogy Cande az.
- Már megijedtem, hogy Mercedes. - fogta a szívét Ruggero.
- Csatlakozhatok? - ült le. - Cande. - mutatkozott be. - Ti vagytok a két szép dolgozólány.
- Martina Martinez. - fogtam vele kezet.
- Lodovica Ferro.
Jörge pörgetése pont Canédra mutatott.
- Hugica. Felelsz vagy mersz?
- Merek. - legyintett.
- Ezaz. - örült meg Jorge. - Csókold meg Ruggerot. - mondta lazán.
- Tessék? - kérdezték egyszerre.
- Rég óta várok már erre, szóval gyerünk! - dőlt hátra.
- Jorge, ez nem így működik. - idegeskedett Cande.
- Hajrá! - tapsolt.
- Nem elég a szájra puszi? - kérdezte Ruggero. - Te amúgy a húgodat smaciztatod a legjobb haveroddal? Beteg vagy? - nevetett.
- Nem elég a szájra puszi. - nézett izgatottan. - Csináljátok már.
- Jó na... - mondta Ruggero, majd közelebb hajolt Candalariahoz és megcsókolta.

 - De cukik. - nézte meghatottan Jorge őket. - Srácok. Abba lehet hagyni. Hahó! - csettintett.
- Hagyd őket. - tettem le a kezét.
Ruggero meglepetten nézett Candéra:
- Hol voltál eddig?
- A szobámban. - válaszolt Cande evidensen.
- Nem...Hol voltál eddig az életemből? - nézte őt. Cande meglepetten felén nézett.
-Azt hiszem Cande - köszörültem meg a torkomat. -, Ruggero szerelmet vallott. - mosolyogtam.
- Tényleg? - lepődött meg.
- Szerinted? - kérdezte Jorge a fejét fogva. Cande Ruggerora nézett, aki egy aprót bólintott.
- Istenem! - csókolta meg Cande megint Ruggerot.
- Végre összejöttek. - terült el Jorge a füvön.
- Khm. - hallottunk Carlos, az ügyvéd hangját. - Kettő óra van fiatalok. Engem a legkevésbé sem zavar, hogy turbékolnak, de Jade kisasszony éppen a terasz felé tart, ami itt van Önök felett. - mondta.
- Rohanás. - pattant fel Ruggero és elszaladtak mind.
- Köszi Carlos. - öleltem meg az én pótapámat és gyorsan a többiek után szaladtam.
- Megúsztuk. - fújtam ki magam. Csak Jorge volt ott. - Hol vannak a többiek?
- Tovább szaladtak, én pedig bevártalak. - mosolygott.
- Köszönöm. - mondtam, majd mellette csendben sétálva, azt figyeltem meg, hogy rettentő hideg van.
- Te mindjárt megfagysz! - nézett aggódóan.
- Mi? Én? Nem!
- Rosszul hazudsz? Összekoccannak a fogaid és a kezed jéghideg lehet. - fogta meg. - Tessék, a pulcsim. - adta rám.
- Köszönöm. - mosolyogtam. A pulcsi a combom közepéig ért.
- Add a kezed! - fogta meg ismét és így sétáltunk. Te jó ég...Jorge kezemet fogja, vagy álmodom?
- Lemaradtunk valamiről? - nézett Ruggero ránk.
- Martina fázott. - legyintett.
- Aha, ezért fogod a kezét mi? - nevetett Cande. Jorge lazított a szorításán és elengedte a kezemet és elpirulva nézelődött.
- Cseléddel összejönni? Többet néztem ki belőled tesókám. - hallottuk a szörnyeteg hangját.
- Mercedes. Aludnod kéne. Elég karikás a szemed. Azok ott szarkalábak? - lépett oda hozzá Jorge.
- Állj le te bunkó! - ütött a vállába. - Ruggero! - szökdelt hozzá. - Cande? - állt meg és próbálta feldolgozni a látványt, ahogy összekulcsolt kézzel állnak. - Csak hogy tudjátok. - szólalt meg a sokk után. - Mindent elmondok anyának. - nézett körbe. A szemében könnycseppeket véltem felfedezni. - Ezt megbánjátok. - rohant be.
- Egy pillanat. - rohantam utána.
- Mercedes. - álltam elé. A könnycseppek sorra potyogtak le az arcán.
- Menj innen cseléd. - kapta el a fejét. - Ez parancs.
- Nem kutya vagyok, hanem ember, mellesleg munkaidőn kívül.
- Menj el innen. Kitálalok anyámnak és nektek annyi.
- Én is kitálalhatok arról, hogy sírtál. Gondolom sosem láttak még.
- Ne merészeld! - kapta fel a fejét.
- Egyezzünk meg. - nyújtottam elé a kezem. Hosszas hezitálás után kezet ráztunk.
Dühös tekintettel továbbrohant. Most már nem szégyellte magát, hangos zokogással rohant a szobájába.
- Na? - kérdezték a többiek, akik a kert sarkában vártak.
- Elintéztem. - legyintettem.
- Hogyan?
- Egyesség. Nem mondja el, hogy kint voltunk, cserébe én se mondok el egy bizonyos dolgot.
- Király vagy. - ölelt meg Ruggero.
Kb. 10 perc múlva különváltunk és mindenki ment aludni. Ez volt az első munkanapom. Míg az eleje pokol volt, a vége csodás. Ja, és nálam maradt Jorge pulcsija. :)

Kisurranás mesterfokon...

Lodovica és én csendben álltunk farkasszemet nézve a két gyönyörű szempárral.
- Mi...Öhm. Elnézést! - törtem meg a csendet és sietősen elindultam.
- Martina! - hallottam Jorge lágy hangját. Az eszem azt mondta, hogy "Menj tovább, ne fordulj vissza!", de a mindig győzedelmeskedő szívem azt súgta, hogy "Fordulj vissza!". Így történ az, hogy megtorpantam és visszafordultam.
- Nagyon sajnálom, hogy megzavartunk titeket. - mondtam halkan.
- Dehogy zavartatok, sosem hallottam még két ilyen jó hangot. - szólalt meg Jorge mellett álló srác.
- Ez nagyon kedves tőletek. - pirultam el.
- Én is hallottam két szuper hangot. - lépett ki Candelaria az ajtaján.
- Köszi. - néztem a padlót.
- Mi ez az össznépi találkozó itt? Jorge, Cande! Nem pazarolnám az időmet holmi kis cselédekre. - sipított Ludmila. - Ruggero! -lepődött meg a fiút látván. - Szia! - váltott át művigyorra és odapattant a számomra ismeretlen sráchoz.

- Szia Ludmila! - köszöntötte Ruggero őt egy nem túl lelkes öleléssel.
- El lehet menni. - hessegetett Ludmila.
- Nyugi hugi. - nevetett Jorge, majd közelebb lépett hozzánk. - Este kint leszünk Ruggeroval a kertben, zenélgetünk. Ha van kedvetek, csatlakozzatok. Éjfél. Anya már akkor alszik. - suttogta.
- Ez hízelgő Jorge, de... - húztam a számat.
- Ott leszünk. - vigyorgott Lodo, majd intve egyet, magával rántva, elsietett.
- Te meghibbantál? - néztem Lodora.
- Egyértelműen randira hívott te okos. - forgatta a szemeit.
- Engem? - siettem utána. - Biztos hogy nem. - ráztam meg a fejemet.
- Cselédek. - hallottuk Jade hangját. - A förtelmes cipőjükkel összekarcolják a padlót, ami nem olcsón lett kifényeztetve. Vegyetek ebből újat. - nyomott a kezünkbe egy igencsak nagy összeget. - A maradékból menjetek fodrászhoz. Nem ártana. - húzta a száját, majd idegesítő vigyorral elsietett.
- Remek! Végre valami értelmes lépés ettől a libától. - fogta Lodo a pénzt. - Veszünk valami olcsó balerinacipőt, a maradékból pedig egy ruhát az esti randira. - nevetgélt.
- Eszednél vagy? - csitítottam el. - Ez még viccnek is rossz.
- Ne légy ilyen unbulis. - ugrándozott.
- Lodo nem vagyok unbulis, csak egyszerűen nem akarom, hogy én legyek az, akit Jade a legjobban utál. - hadartam.
- Elviszem a balhét. - legyintett.
- Nehogy! - emeltem fel a mutatóujjam fenyegetően.
- Gyere már. - rántott el.
A villából abban az esetben kapunk kilépőt, ha Jade kienged minket. Ehhez megkapjuk azt a bizonyos kártyát, amivel ki tudunk menni.
Izgatottan léptem ki a friss levegőre. Rég nem jártam a szabadban, kb 5 éve. A napfény visszaverődött hófehér, már már szinte vakító bőrömön.
- Te aztán fehér vagy. - hunyorított Lodo, akinek szép nyári színe volt.
Vettünk két olcsó cipőt, így a maradék pénzünkből költhettünk ruhákra.
- Jade tényleg azt hitte, hogy ennyiért vennénk cipőt? - számolta a maradék pénzt.
- Mindegy is. Gyere az a ruha nagyon szép. - húztam be egy boltba.
Megtaláltuk a legjobb ruhákat, így mehettünk is fizetni.
- Mi ez a sok ember? - néztem, az oszlopban álló embereket, majd beálltam a pulthoz és leraktam a két ruhát az eladó elé.
- Nem ismeri azt a szót, hogy sor? - kérdezte flegmán.
- Parancsol? - ráztam meg a fejem.
- Hány éves vagy te lány? Látod azokat az embereket? - mutatott a sok ember felé. - Na, az a sor. És te annak a végére állsz azonnal!
- Hölgyem. Egy kicsivel több tiszteletet érdemelnék, nem tudja milyen életet élek, és hogy miért nem tudom, mi az a sor.
- Gondolom egy elkényeztetett kislány vagy, aki sosem teszi ki a lábát a palotájából.
- Ez így nem igaz. Nem vagyok elkényeztetett. Valóban palotában lakom. Mint cseléd. És tudja, attól függetlenül, hogy nem tudom mi az a sor és, hogy még sosem voltam ilyen üzletben, ezerszer tisztelettudóbbnak érzem magamat, mint ez a sok ember itt, akik ahelyett, hogy kedvesen megszólítanának, csúnya módra a hátam mögött susognak. Ön pedig, ahelyett, hogy legalább megjátszaná a kedves dolgozót, amit én már tizenhét éve csinálok, inkább letámad az életemmel kapcsolatban. Értem én, hogy rossz a munkája, de egy napot sem tudna eltölteni ott, ahol én élek. És ha most megbocsájtana, Ön mellett megnyílt egy új pénztár. Ott fizetnék., egy kicsit gondolkodjon el azon, hogy kettőnk közül ki az elkényeztetettebb. - mondtam és odébb álltam, hogy fizethessek a mellette álló lánynál.
Lodo még megnézett pár ruhát. A kifizetett ruhákkal odamentem hozzá:
- Minden rendben volt? - kérdezte.
- Ööö..Hogyne. - legyintettem.
- Akkor menjünk. - nevetett.
- Jól áll az a ruha nekem szerinted? - kérdeztem aggódóan.
- Persze. Csak még így is cselédkinézeted van.
- Kösz.
- Nem. Nem bántásból. De nézd. Van még pénz fodrászatra. Mindig kontyban hordod a hajad. Meddig ér?
- Derékig.
- Na. Kell egy kis stílusváltás. Az ombre haj úgyis divatos most.
- Milyen ogre?
- Ombre. - nevetett. - O-M-B-R-E. - betűzte le.
- Okéé... - húztam a számat. - Rád bízom.
A fodrászaton Lodo elmagyarázta, hogy milyen hajra gondolt. Nem is rossz ötlet. Sőt, tetszik.

- Nagyon jó. - néztem a tükörben. - Köszönöm szépen. - mosolyogtam.
- Na gyere. - húzott Lodo. - Este kilenc van. Sietnünk kell. Van pár sminkcuccom, majd kifestelek.
- Felőlem. - nevettem.
Visszaértünk a villába. Ilyenkor az első dolgunk az, hogy leadjuk a kilépő kártyát Jadenek.
- Cselédek. - nyitott ajtót.
- Jó estét Rossi kisasszony. Megérkeztünk, vettünk új cipőt és fodrásznál is jártunk, ahogy kérte. Itt vannak a kilépőkártyák.
- Nem is lett olyan rossz a frizurád Martina. Viszont a cipőtökre ránézni is rossz. Mindegy is. Hozzatok egy frissítő teát. - csapta ránk az ajtót.
- Tizenhét év alatt most dicsért meg először. - ámultam.
- Ne ámulj, inkább gyere öltözni. - mondta halkan Lodovica.
- Oké.. - motyogtam.
Felkaptam a ruhát, amit vettünk, Lodo megcsinálta a sminkemet.
- Biztos jó leszek így? - néztem aggódóan.
- Imádni fogja. - mosolygott.

*23:50*
- Lodo, ott van Jade. Ez így nem fog menni. - hisztiztem. - Azt mondta Jorge, hogy ilyenkor már alszik.
- Nyugalom. Elintézem. - nevetett.
- Mit tervezel? - néztem furcsán.
Lodo vigyorogva felmutatott a tűzjelzőre.
- Neee... - húztam a számat.
- Egy kis füst és beindul a riasztó. Ahol Jade áll, ott pont van egy vízszóró. Vizes lesz a haja, ergo kiakad és elmegy megszárítani.
- Zseni vagy. - nevettem. - De mivel csinálsz füstöt?
- Ki mondta, hogy füst kell, ha megteszi egy dezodor is.
- Túl magasan van. - néztem.
- Vegyél a nyakadba. - mondta.
- Mi van? - nevettem.
- Gyerünk. - mondta, majd miután leguggoltam a nyakamba ült.
- Nehéz vagy. - nyöszörögtem.
- Pszt. - takarta el a szemem.
- Szerinted, ha eltakarod a szemem, azzal jobb lesz? - nevettem.
- Most koncentrálok. - nyújtózkodott, majd kifújta a dezodort a tűzjelzőre...Sikeresen.
Gyorsan leraktam Lodot és a tűzjelzőt hallgatva vártuk, hogy megeredjen a víz.
- Gyere, most menjünk. - húzott Lodo.
- Add meg azt az örömöt, hogy lássam, ahogy a hárpiára ömlik a víz. - néztem.
- Jorge, vagy húsz liter víz? - felettünk is van. - mutatott.
- Menjünk. - szaladtam.
A kertben ott ült Jorge és Ruggero (azt hiszem ez a neve).
- Sziasztok. - szaladtunk oda. - Majd ahogy eléjük álltunk, a kerti tűzjelzőből ömleni kezdett a víz....