Kínos vacsora, összehulló Rossi család.

Sziasztok! Nem tudom elmondani mennyire sajnálom ezt az egy hónapos kihagyást, de most itt vagyok és végre megírhatom az új részt Nektek! Remélem tetszeni fog! ♥
-----------------------------------------------------------------------------------------------------

A dolgozók a fal mellett állva feszengtek. Mindenki csinosan kiöltözve. Hupsz. Én kilógtam a sorból. Az egérszürke ingem, ami egykoron hófehér volt, mára már leettem minden létező étellel. A nadrágom gyűrött volt, a cipőmről ne is beszéljünk. Ezt ecsetelni kell!
Gyorsan konyhai kerülővel felszaladtam a szobámba. Telefújtam magam parfümmel, felvettem egy tiszta blúzt, egy szoknyát és balerina cipőt. Így már azért jobb egy fokkal. Kifésültem a hajamat és kisminkeltem magam. Elkészültem 6 perc alatt, csak nem maradtam le semmiről.
A lépcsőn szinte szaladtam, kettesével véve a lépcsőfokokat.
Lehet nem kellett volna! Hatalmasat zakóztam, felborítottam egy kis asztalt, amin egy vázányi rózsa volt. Ismétlem. Csak volt. A váza akkorát csattant az üvegpadlón, hogy beleremegett az egész ház.
- A francba. - sziszegtem.
*- Mi volt ez?* - hallottam Luisa hangját, aki dobogva rohant fel a lépcsőn. - Drágám! - csapta össze a tenyerét.
- Én...Én nem akartam. - mondtam pánikba esve és a kezemmel söprögettem össze a szilánkokat, ezzel szétvágva a tenyeremet. - Hát azt nem hiszem el! - néztem a tenyeremről lecsurgó vérre.
- Azonnal fertőtlenítsd le! Én majd elintézem. - segített fel Luisa. - Aranyom! Kérlek óvatosan! Áll a víz, el ne ess. - mutatott a vizes padlóra.
- Te jó ég, mit műveltem. - néztem a földre csalódottam, majd lehajtott fejjel elindultam a szobámba.
A lépcsőn mentem föl, teljesen elkenődve, szomorúan. A lépcsőfokokat pásztáztam, nehogy megint elessek.
Már majdnem felértem, amikor valaki elsuhant és még belém is jött. Már éppen hátraesni készültem, amikor az a bizonyos illető ráfogott a tenyeremre.
- Ember! Ez vér? - tartott meg, majd amikor már stabilan álltam, rémülten elhúzta az általam véres kezét.
- Nem kellett volna meglöknöd. - mondtam a testvéremnek, Ruggeronak.
- Jó na! Csak elkések. - nézett az órájára. - Mint mindig. - húzta a száját. - De gyere, lefertőtlenítjük.
Elmeséltem a testvéremnek, hogy mi is történt pontosan. Bekötöttük a kezemet és végre mehettünk vacsizni.
Mind a ketten szépen, lassan mentünk le a lépcsőn.
- Na végre itt vagytok. - sóhajtott Mercedes.
- Elnézést a késésért, csak elvágtam a kezemet. - huppantam le Jorge mellé. - Várunk még valakit? - mosolyogtam.
- Anya. - nézett unottan előre Cande.
- Mindjárt jövünk - állt fel Jorge és a kezemet megfogva, elhúzott.
- Mi a terv? - kérdeztem kíváncsian.
- Lehozzuk anyát. - mosolygott Jorge, majd kopogás nélkül, benyitott anyja szobájába.
Az ágyán ült továbbra is, ezúttal gyönyörűen kifestve, tökéletesen beállított hajjal. Egyszerűenn nem volt mersze lejönni.
- Te meg mit csináltál a kezeddel? - kérdezte flegmán.
- Elvágtam. És te mit csinálsz az ágyadon gubbasztva? - kérdeztem gúnyosan.
- Ezt a stílust... - kezdte idegesen.
- "Ezt a stílust nem engedheted meg magadnak!" - vágtam a mondata közepébe, a hangját utánozva. Halványan elmosolyodott. Na erre sem számítottam.
- Na anya. Indíts lefelé! - tapsolt Jorge.
- Nem merek. - sütötte le a szemét.
-  Ne akard, hogy lerángassunk. - vigyorogtam.
- Te mióta tegezhetsz engem? - vonta fel a szemöldökét.
- Akkor...Megtenné, hogy letolja a milliókat érő kufferjét, az össznépi vacsorához, ahol rengetegen várják magácskát? - mondtam és a végén pukedliztem egyet.
- Máris jobb! Mehetünk. - pattant fel.
Lementünk a lépcsőn, ahol már türelmetlenül vártak minket. Rossi úr a magassarkú kopogását hallva, hátrafordult. Ő és Jade kellemetlen szemkontaktust váltottak, már én éreztem kínosan magam.
Végre nekiállhattunk enni.
- Kérem mondja meg nekem... - nézett rám.
- Martina. - mondtam a nevem, majd beleittam a narancslevembe
- Martina! - bólintott. - Mióta van együtt Jorge-val? - kérdezte. Hirtelen lesokkoltam, félrenyeltem a narancslevet és elkezdtem köhögni.
- Elnézést! - köhögtem.
- Minden rendben? - kérdezte Rossi úr.
- Apa! Mi nem vagyunk együtt. - mondta Jorge a kajájában turkálva.
- Jaj, elnézést. Én úgy vettem észre. - mentegetőzött. - Elnézést, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak titeket.
- Ugyan. - legyintettem.
- Akkor Cande! Te és ez a pörgős fiatalember együtt vagytok nem? - kérdezte a testvéremre utalva aki éppen az ujjával dobolt és dúdolt.
- Igen. - vigyorgott Cande és lefogta a túlpörgött barátját.
- Mercedesem. Veled mi van? - mosolygott Rossi úr.
- Az ég világon semmi. - tolta el a tálat magától.
- És Jade? - nézett a másik asztalfőnél ülő exfeleségére.
- Semmi. - legyintett művigyorral. - És veled? - kérdezte nem túl lelkesen.
- Nos. - mosolyodott el. - Két hírem van. - mondta ki Rossi úr. Mindenki elkezdett nyüzsögni, hogy mi lehet az.
- Szóval. - kezdte. - Az egyik...Hogy holnaptól ideköltözünk Angie-vel. - mosolygott az új barátnőjére. Jade arcáról még a művigyor is lehervadt. És akkor még nem is tudtuk a második bejelenteni valót.
- A másik, hogy... - szorította meg a felesége kezét. - Új Rossit hoz a gólya. - nézett körbe.
Hirtelen néma csend lett, Jorge leejtette a villáját, Mercedes rácsapott a homlokára, Cande meg majdnem hátraesett a székkel. Luisa azt hajtogatta, hogy "Azért a jóból is megárt a sok", Carlos azt hajtogatta, hogy Rossi úr ehhez már túl idős, szerinte ez nagy hiba. A cselédek felháborodottan lármáztak. A Rossi gyerekek, némán, szemkontaktussal beszéltek. Ruggero elsietett borogatásért az ájuldozó Candénak. Rossi úr, kedvesével beszélgetett.
A nagy hangzavarban jobbra billentettem a fejem, ahol a némán ülő Jade nézett ki a fejéből. Csillogott a szeme, alig bírta tartani magát, a zokogás hátárán állt. Semmi művigyor, semmi érzelem az arcán. Szemrebbenés nélkül meredt előre, majd rám nézett. Hosszan tartottuk a szemkontaktust, próbáltam így megnyugtatni. Látszólag sikerült, de belül összetört.
Ez a hír mindenkit lesokkolt, a családi vacsorát tönkre vágta. Senki nem lepődött meg, hogy hamarabb elmentek, mint ahogy megbeszéltük.
- Te jóságos ég. - fogta a fejét Jorge.
- Jól vagy? Hozzak vizet? - kérdeztem idegesen.
- Igen, kérlek! - bólintott.
A ház televolt feszültséggel, minden zugban ott lakolt. Szörnyű volt látni a sok lesokkolt, pánikba esett embert.
De a legrosszabb látvány egyértelműen Jade és gyerekei voltak. Csak ültek és nem tudták felfogni. Titkon mind abban reménykedtek, hogy egyszer az apjuk visszatér és Jade-del lesz.
És hát ez részben így történt. Az apjuk visszatér. Csak Angie és a közös gyerekük oldalán...