Éjjeli találkozó.

"...A kertben ott ült Jorge és Ruggero (azt hiszem ez a neve).
- Sziasztok. - szaladtunk oda. - Majd ahogy eléjük álltunk, a kerti tűzjelzőből ömleni kezdett a víz...."
- Te jó ég! - ugrottam odébb, mert a hátamat telibe spriccelte a víz. Így, hogy elugrottam, Jorge arcába ömlött a víz.
- Szerintem fussunk. - nevetett. Elfutottunk a kert száraz pontja felé. Közben Ruggero dobott egy hátast, amitől annyira nevettem, hogy majdnem én is csatlakoztam a földi életéhez.
- Nem bírom. - sipítoztam a combomra támaszkodva.
- Gyere. - húzott Lodo nevetve, majd elmentünk egy padhoz.
- Hát ezt megúsztuk szárazon. - huppant le Ruggero Jorge mellé.
- Te talán, de én tiszta víz vagyok. - nézte Jorge a vizes pólóját.
- Én nekem sem jobb a helyzetem. - nevettem.
A villa kertje gyönyörű, nem is emlékeztem rá, olyan rég jártam itt kint. Egy padon ültünk. Fejünk felett kápolna volt, szóval fedve voltunk az esetleges eső esetén.
- Nem értem. Hogy indult be a tűzjelző? - nézett ránk Jorge.
- Hát az úgy volt... - kezdtem.
- Beindítottuk a tűzjelzőt, mert a hárpia még járkált. - nyögte ki Lodo. Kidűledt a szemem és oldalba böktem. - Azaz...Az anyukád...Öhm...Rossi kisasszony. - javítgatta magát. Jorge csak legyintett egyet:
- Megértem, hogy gyűlölitek az anyámat, de higgyétek el, jó ember, csak nem mutatja. Amióta apa elment, azóta ilyen.
- Nem azért hagyta el apukád őt, mert nem bírta elviselni? - kérdeztem.
- Ez a dolgozók közötti pletyka. Valójában megcsalta őt. - mondta Jorge.
- Srácok Lodoval megyünk egy kört, addig beszélgesstek. - mentek el Ruggeroék.
- De én ezt nem értem. - ráztam meg a fejem. - Két évesen kerültem ide és  úgy volt, hogy nevelőanyám lesz, de inkább lepasszolt. Miért? - tettem fel a kérdést.
- Tudod... - kezdte Jorge. - Ezt senki sem tudja a családon kívül, de...Anyám terhes volt a negyedik gyermekével, de elvetélt.
- Te jó ég...Miért? - csodálkoztam.
- Abban az autóban ült, amiben a szüleid. Akkor. - nézett mélyen a szemembe. Legyökerezett a lábam. -  Elvesztette a legjobb barátnőjét, azaz az édesanyádat és a születendő gyermekét is. Attól a naptól kezdve megváltozott minden. Az elhunyt anyukádat gondolta hibásnak ezért és így áll bosszút...
- Hogy rajtam vezeti le a dühét? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Igen. Nem telik el nap, hogy ne lenne ez téma anyám és köztem. - nézett engem. Nagyon közel voltam ahhoz, hogy elbőgjem magam.
- Én nagyon sajnálom az anyukádat is és a testvéredet is, aki nem született meg, de nem anya tehetett róla. Miért lett volna szándékos? Egy kamion gázolta el őket. - folyt le egy könnycsepp az arcomon.
- Hé, ne sírj, nem azért hívtalak ki, hogy megríkassalak. - ölelt át. Mélyen beszívtam az illatát és szorosan magamhoz öleltem. - Van még valami, amiről csak én és anya tud. - tolt el magától.
- Mi? - néztem kíváncsian.
- Miről maradtunk le? - kérdezte Ruggero, teljesen belerontva a beszélgetésünkbe.
- Semmiről. - legyintettem.
- Felelsz vagy merszezünk? - kérdezte Lodo izgatottan.
- Benne vagyok. - huppant le a fűre Ruggero.
- Oké. - sétáltam oda hozzájuk.
- Akkor pörgetek. - mondta Ruggero. Én ---> Ruggero.
- Felelsz vagy mersz? - kérdeztem tőle.
- Felelek.
- Oké. - gondolkodtam. - Hány éves vagy? - tettem fel a kérdést.
- Ezt játékon kívül is elmondhatom. Húsz. - nevetett.
- Teljes név? - kérdezte Lodo.
- Ruggero Martinez.
- Én is Martinez vagyok. - szólaltam meg.
- Pacsi. - nyújtotta a kezét. Miután lepacsiztunk jöhetett az új kérdésem felé.
- Oké...Akkor. Mit érzel Mercedes iránt? - kérdeztem kíváncsian.
- Igazából ő szerelmes belém, de nekem nem jön be. Olyan hisztis kis...
- A húgomról beszélsz. - szakította félbe Jorge.
- Te is tudod milyen. - mondta Ruggero.
- Akkor sem beszélhetsz így róla. - idegeskedett.

- Ne haragudj... - sütötte le szemeit Ruggero. - De nekem nincsen húgom, nem tudom milyen érzés.
- Nem baj haver! - ölelte meg.
- Oké. Most, hogy megtárgyaltuk, folytathatnánk? - kérdezte Lodo.
- Ruggero pörgetett. Jorge--->Én.
- Merek. - vágtam rá.
- Oké. Énekelj el egy dalt. - adta oda a gitárját.
- Mi...? Én nem tudok gitározni és énekelni sem.
- Én kísérlek. - vette el Jorge a gitárt.
- Mu-muszáj? - néztem kétségbeesetten.
- Igen. - nevetett. Idegesen körbenéztem, a tenyerem izzadt.
- Énekeld azt, amit ma délután. - mosolygott.
- Rendben. - mondtam és vettem egy nagy levegőt és elkezdtem énekelni. A kertet körbeölelte a hangom, én pedig úgy éreztem szárnyalok. Mindig is szerettem énekelgetni, a dolgozótársaim mindig meghallgattak. Jorge szemibe nézve megnyugodtam, biztatóan nézett rám, a szemeivel mosolygott rám.

Elvesztem a gyönyörű szemeiben, még a dalt is elrontottam, de nem volt feltűnő. A végén Ruggero és Lodo tátott szájjal néztek.
- Nektek közösen kéne zenélnetek. Hű! Tiszta libabőr vagyok. - dörzsölgette a karját.
- Ez csodás volt. - ámult Lodovica is.
- Örülök, hogy tetszett. - mosolyogtam.
- Folytassuk! - tapsikolt Lodo. Lodovica--->
- Jorge! Felelsz vagy mersz?
- Felelek. - vigyorgott.
- Oké...Hány barátnőd volt eddig. Nevezd is néven őket.
- Egyetlen egy. - mosolygott. - Stephie.
- Meddig tartott a kapcsolatotok? - kérdezte Lodo.
- 1 évig.
- Szép? - kérdeztem rá hirtelen. Ez elég hülye kérdés volt.
- Persze, de már vége. - legyintett Jorge. - Na pörgetek!
- Hát ti mi a fenét műveltek itt? - hallottunk egy női hangot magunk mögött. Sötét volt, de tisztán látszódott, hogy Cande az.
- Már megijedtem, hogy Mercedes. - fogta a szívét Ruggero.
- Csatlakozhatok? - ült le. - Cande. - mutatkozott be. - Ti vagytok a két szép dolgozólány.
- Martina Martinez. - fogtam vele kezet.
- Lodovica Ferro.
Jörge pörgetése pont Canédra mutatott.
- Hugica. Felelsz vagy mersz?
- Merek. - legyintett.
- Ezaz. - örült meg Jorge. - Csókold meg Ruggerot. - mondta lazán.
- Tessék? - kérdezték egyszerre.
- Rég óta várok már erre, szóval gyerünk! - dőlt hátra.
- Jorge, ez nem így működik. - idegeskedett Cande.
- Hajrá! - tapsolt.
- Nem elég a szájra puszi? - kérdezte Ruggero. - Te amúgy a húgodat smaciztatod a legjobb haveroddal? Beteg vagy? - nevetett.
- Nem elég a szájra puszi. - nézett izgatottan. - Csináljátok már.
- Jó na... - mondta Ruggero, majd közelebb hajolt Candalariahoz és megcsókolta.

 - De cukik. - nézte meghatottan Jorge őket. - Srácok. Abba lehet hagyni. Hahó! - csettintett.
- Hagyd őket. - tettem le a kezét.
Ruggero meglepetten nézett Candéra:
- Hol voltál eddig?
- A szobámban. - válaszolt Cande evidensen.
- Nem...Hol voltál eddig az életemből? - nézte őt. Cande meglepetten felén nézett.
-Azt hiszem Cande - köszörültem meg a torkomat. -, Ruggero szerelmet vallott. - mosolyogtam.
- Tényleg? - lepődött meg.
- Szerinted? - kérdezte Jorge a fejét fogva. Cande Ruggerora nézett, aki egy aprót bólintott.
- Istenem! - csókolta meg Cande megint Ruggerot.
- Végre összejöttek. - terült el Jorge a füvön.
- Khm. - hallottunk Carlos, az ügyvéd hangját. - Kettő óra van fiatalok. Engem a legkevésbé sem zavar, hogy turbékolnak, de Jade kisasszony éppen a terasz felé tart, ami itt van Önök felett. - mondta.
- Rohanás. - pattant fel Ruggero és elszaladtak mind.
- Köszi Carlos. - öleltem meg az én pótapámat és gyorsan a többiek után szaladtam.
- Megúsztuk. - fújtam ki magam. Csak Jorge volt ott. - Hol vannak a többiek?
- Tovább szaladtak, én pedig bevártalak. - mosolygott.
- Köszönöm. - mondtam, majd mellette csendben sétálva, azt figyeltem meg, hogy rettentő hideg van.
- Te mindjárt megfagysz! - nézett aggódóan.
- Mi? Én? Nem!
- Rosszul hazudsz? Összekoccannak a fogaid és a kezed jéghideg lehet. - fogta meg. - Tessék, a pulcsim. - adta rám.
- Köszönöm. - mosolyogtam. A pulcsi a combom közepéig ért.
- Add a kezed! - fogta meg ismét és így sétáltunk. Te jó ég...Jorge kezemet fogja, vagy álmodom?
- Lemaradtunk valamiről? - nézett Ruggero ránk.
- Martina fázott. - legyintett.
- Aha, ezért fogod a kezét mi? - nevetett Cande. Jorge lazított a szorításán és elengedte a kezemet és elpirulva nézelődött.
- Cseléddel összejönni? Többet néztem ki belőled tesókám. - hallottuk a szörnyeteg hangját.
- Mercedes. Aludnod kéne. Elég karikás a szemed. Azok ott szarkalábak? - lépett oda hozzá Jorge.
- Állj le te bunkó! - ütött a vállába. - Ruggero! - szökdelt hozzá. - Cande? - állt meg és próbálta feldolgozni a látványt, ahogy összekulcsolt kézzel állnak. - Csak hogy tudjátok. - szólalt meg a sokk után. - Mindent elmondok anyának. - nézett körbe. A szemében könnycseppeket véltem felfedezni. - Ezt megbánjátok. - rohant be.
- Egy pillanat. - rohantam utána.
- Mercedes. - álltam elé. A könnycseppek sorra potyogtak le az arcán.
- Menj innen cseléd. - kapta el a fejét. - Ez parancs.
- Nem kutya vagyok, hanem ember, mellesleg munkaidőn kívül.
- Menj el innen. Kitálalok anyámnak és nektek annyi.
- Én is kitálalhatok arról, hogy sírtál. Gondolom sosem láttak még.
- Ne merészeld! - kapta fel a fejét.
- Egyezzünk meg. - nyújtottam elé a kezem. Hosszas hezitálás után kezet ráztunk.
Dühös tekintettel továbbrohant. Most már nem szégyellte magát, hangos zokogással rohant a szobájába.
- Na? - kérdezték a többiek, akik a kert sarkában vártak.
- Elintéztem. - legyintettem.
- Hogyan?
- Egyesség. Nem mondja el, hogy kint voltunk, cserébe én se mondok el egy bizonyos dolgot.
- Király vagy. - ölelt meg Ruggero.
Kb. 10 perc múlva különváltunk és mindenki ment aludni. Ez volt az első munkanapom. Míg az eleje pokol volt, a vége csodás. Ja, és nálam maradt Jorge pulcsija. :)